A Zen Power TKD Team a Diákolimpián

Diákok Taekwon-do Olimpiája 2021

A hosszú kihagyások után jó dolgunk volt idén ősszel, mert már a második élő, igazi versenyen tudtunk részt venni kis csapatunkkal.

2021.11.14-én, vasárnap a Budapesti Tigrisek által szervezett Diákok Taekwon-do olimpiáján a Pestszentimrei Sportkastélyban a Zen Power TKD Klubot 7 versenyző, 2 edző, 1 bíró, és számos szurkoló képviselte.

A verseny igazán hangulatosra sikerült, jó volt a szervezés, elegendő a pást, a tér és az idő is a 29 klub 236 versenyzője számára. Most csak egyéni versenyszámokban, formagyakorlatban és küzdelemben mérkőztek a versenyzők.

 

Zen Power TKD Team a megnyitón 

Fotó: Szabó József

 

Az októberi verseny után ezt még nagyobb izgalommal vártuk, hiszen itt már minden kategóriában egyenes kieséses rendszer szerint mentek a mérkőzések, azaz elsőre hozni kellet a meccseket, ha valaki tovább akart jutni.

 

Kis csapatunk minden tagja ismét éremmel térhetett haza, nagy volt a boldogság a versenyzők részéről, és a büszkeség edzői oldalról. 😊

 

Eredményeink név szerint:

 

- Balázs Dorka

  Formagyakorlat EZÜST

  Küzdelem EZÜST

- Busman Laura Róza

  Küzdelem ARANY

- Dálnoki-Bilek Csenge

  Formagyakorlat ARANY

- Kercza Réka

  Formagyakorlat BRONZ

  Küzdelem BRONZ

- László-Olasz Bianka

  Küzdelem BRONZ

- Péczka Polett

  Formagyakorlat ARANY

- Székely Dénes

  Formagyakorlat EZÜST

 

Részletes beszámolóm edzői szemmel:

 

Az első versenyszám, amiben érdekeltek voltunk, az ifjúsági lány formagyakorlat 6-5-4. gup kategória volt.

Itt Dálnoki-Bilek Csenge, Balázs Dorka és Kercza Réka egyenesen meneteltek szépen a dobogót jelentő helyekig, és Réka bronzérmet, Dorka ezüstérmet, Csenge pedig aranyérmet szerzett nagyon szép, erőteljes, pontos formagyakorlatokkal.

 

Ifi lány 6-5-4. gup érmeseink 

Anna mesterrel még nevettünk is korábban, hogy nagyon nehéz különbséget tenni a lányok formagyakorlatai között, nehéz a bíróknak pontozni két teljesen egyforma ütemben, hasonló mozgással, hasonló stílusban végrehajtott gyakorlatot, de hát ez a dolguk - és a döntőben ez is volt a feladatuk, hiszen “Zenes házidöntőt” kellett értékelniük.

 

Ezután következett Székely Dénes - a mostani versenyzői csapat egyetlen fiú tagja - a gyerek 2 fiú formagyakorlat 6-5-4. gup kategóriában.

Dénes nagyon összekapta magát, szépen, feszesen, erőteljesen formagyakorlatozott, végig koncentrált, és bár a döntő igazán szorosra sikeredett, abszolút megérdemelten szerzett ezüstérmet a csoportjában.

 

Székely Dénes ezüstérmes 

A formagyakorlat indulóink közül Péczka Polett került sorra utoljára az öregdiák felnőtt női 9-8-7. gup kategóriában. Polett magabiztos előadásával, erőteljes légzéssel és nagyon szép formagyakorlatokkal magasan nyerte a kategóriát, nagyot fejlődött a legutóbbi verseny óta.

Rajta látszott leginkább, hogy most már “rutinos” versenyzőként egészen más teljesítményt nyújtott, mint az első versenyén.

 

Péczka Polett aranyérmes 

A délutáni programot előre hozva még az ebédszünet előtt következett első küzdőnk, László-Olasz Bianka a serdülő lány +55 kg-os súlycsoportban. Ő egy nagy szívű igazi harcos. A serdülő lány kategória elnevezése ellenére ezek a meccsek egyáltalán nem kislányos küzdelmeket jelentettek. Bianka szép sorban győzte le ellenfeleit, pedig még bemérkőző is volt, ami azt jelenti, hogy egy mérkőzéssel többet kellett küzdenie, mint a többieknek. Az egyenes kieséses tabellán előrehaladva azonban már érezhető volt, hogy a korábbi, októberi körmérkőzéses egymenetes rendszerhez képest a kétmenetes küzdelmek többet vesznek ki a versenyzőkből, és kicsivel ugyan, de a döntőbe jutásnál most Bianka marad alul, ami viszont így is gyönyörű bronzérmes teljesítmény.

 

László-Olasz Bianka bronzérmes 

Délután hosszabb várakozás után következtek még ifi lányaink: Kercza Réka a -60 kg, Balázs Dorka és Busman Rozi pedig a -65 kg-os súlycsoportban.

Réka nagyon kemény csata árán bronzérmet szerzett, míg Dorka és Rozi ismét megküzdött egymással is, ahogy a legutóbbi versenyen.

 

Kercza Réka bronzérmes

Fotó: Érseki Norbert - The TKD Reporters

 

Most ráadásul annyira kiegyenlített küzdelmet vívtak, hogy csak a normál menetek utáni 1 perc hosszabbításban sikerült dönteni, és így Dorka ezüst, Rozi pedig aranyérmet szerzett.

 

Balázs Dorka ezüstérmes 

Fotó: Érseki Norbert - The TKD Reporters

 

Most is kiemelem, hogy mennyire jól szemléltetik ők is a küzdősport azon szépségét, hogy barátokként is tudnak úgy harcolni, és nagyon keményen küzdeni egymással, hogy beleteszik a legjobb tudásukat, le akarják győzni a másikat ellenfélként, de nem ellenségként. Nem okoz feszültséget közöttük az, hogy először “odacsapnak” egymásnak a küzdelem során, majd aztán a dobogón már egymás sikerének örülve együtt tudnak ünnepelni, azaz igazán a helyén tudják kezelni a “bunyót” és a barátságot.

 

Rozi arany- Dorka ezüstérmes 

Most is azt láttam a csapaton és a versenyzőinken, hogy egyre nagyobb az összetartás, erőteljesen támogatják egymást a csapattagok. A szurkolók ugyanúgy izgultak, mintha ők is versenyeztek volna, illetve Jani mester most is nagyon komolyan vette a versenyzők bemelegítését, ami óriási segítség nekem is és a versenyzőknek is.

 

Szintén büszke vagyok a csapatra azért, mert a sportszakmai eszköztárunkat is maximálisan magukévá teszik - például használják a DBands eszközt a bemelegítésekhez, az SMR hengereket az izmok felkészítéséhez és lazításához. Tehát figyelnek, tanulnak, és alkalmaznak mindent, ami számukra hasznos és segít jobban “működni”, jobban edzeni és teljesíteni.

 

Szívből gratulálunk még egyszer, és nagyon büszkék vagyunk Rátok!

 

Külön köszönjük Kállai Anna mester bírói munkáját, és nagyon szépen köszönjük a szurkolást a szülőknek és edzőtársainknak! 😊🙏😊

 

 

Aaaaall Zen! 

 

-Csabi mester-



Tags: ,