Zen Power TKD Team az Eagles Cup-on

Eagles Cup 2023 beszámoló

A versenyidőszak egyik kiemelkedő eseménye mindig az Eagles Cup, amiben a Zen Power Taekwon-do Klub sok szempontból is érintett. Az idei beszámolónkat Kercza Réka és László-Olasz Bianka készítette.

Október 7-én és 8-án vettünk részt a X. Eagles Cup-on, mint társszervezők, "staffosok", versenyzők, edző(k) és még bírói képviseletünk is akadt. Ez azt is eredményezte, hogy bizony nem maradt senki feladat nélkül, egytől egyig mindenki sürgött-forgott, hol ide, hol oda szaladt. Emiatt nem tudott sok fotó, videó készülni, de a jelen beszámolóval igyekszünk ezeket pótolni. 

Voltak olyanok, akik már rutinosabbak voltak szerepkörükben, de sokan például most versenyeztek először, mint például Jakubovics "Kicsi" Márk és Vámosi Balázs, akik a szombati napon mérettethették meg magukat. Mindketten szép teljesítményt nyújtottak, annak ellenére, hogy ez nem párosult feltétlen éremmel. Balázs viszont formagyakorlatban második lett a serdülők között, ami kiváló eredmény, büszkék vagyunk rá!

Ifjúsági kategóriában két, már versenyek szempontjából veteránnak számító versenyzőnk volt, László-Olasz Bianka és Mikita Márk. Bianka - szinte már szokásosan - egy aranyérmet hozott haza küzdelemből,  pedig most kifejezetten nehéz ellenfelei is akadtak. Formagyakorlatban jól láthatóan sokat fejlődött, és bár sajnos most még nem szerzett itt érmet, de ami késik, nem múlik.

László-Olasz Bianka

Márk formagyakorlatban ezüstérmet zsebelhetett be, szép, dinamikus teljesítménnyel. Küzdelemben nagyon magas fordulaton pörgött, azonban mentálisan nem volt egyensúlyban, ez okozta azt, hogy végül nem jutott tovább a dobogóig.

Mikita Márk

 

A felnőttek közül Bankó Tímea volt elsőáldozó (hosszú évek után újra), aki ugyan a Spirit Openen indult formagyakorlatban, de küzdelemben most startolt először felnőtt kategóriában, és rögtön bronzérmet szerzett a formagyakorlat ezüst mellé. Én (Réka) is vele indultam egy kategóriában, mindkét számban, és ez nagyon motiválóan hatott, annak ellenére, hogy egymás ellen kellett versenyeznünk. A nagy káoszban mégis megnyugtató volt mellette állni a páston. Én formagyakorlatban harmadik, küzdelemben második lettem.

Kercza Réka

Szíj Sarolta most indult először felnőttként, és nem eredménytelenül, ugyanis bronzérmet szerzett formagyakorlatból.

Továbbá Balázs Dorka mester mérkőzött meg többek között leginkább önmagával, mert nagy fokú stressz lett rajta úrrá, ám ennek ellenére kiállt és nem adta fel, nem tért ki az akadály elől. Sajnos most nem szerzett érmet, de nagyon büszkék vagyunk rá, amiért I. danos mesterként az egyik legnehezebb mezőnyben helytáll.

Balázs Dorka

A versenyzők mellett rengetegen staffosként (szervezőként) segítették a verseny zavartalan működését, és nekik is kijárt a fejfájásból, ugyanis sok elvárás volt feléjük a gyorsasággal és pontossággal kapcsolatban, ám nagyon szépen teljesítették a feladatukat a leterheltség ellenére. Kívülről nézve minden úgy ment, ahogy annak mennie kellett. És ez nem kis mértékben az ő munkájuknak a gyümölcse.

Venekei Márk

Csabi mester szervezőként szintén elfoglalt volt, szinte le se tudta tenni a mikrofont, de az, hogy minden zavartalanul zajlott, az ő megerőltető munkájának is nagyrészt köszönhető volt, mindkét nap ő volt ott a legkorábban és talán ő is ment el utoljára.

Vári Jani mester pedig bíró volt ezen a két napon, ami szintén egy fárasztó és nagyfokú koncentrációt (és türelmet) igénylő munka.

Ónodi Zsolti mester, aki kidolgozta az új nevezői, versenyzői rendszert, a Zen Power System-et, szintén társszervezőként volt jelen.

De hogy milyen is volt a verseny azt László-Olasz Bianka tollából szeretném demonstrálni:

„Az Eagles Cup számomra nem csak azért fontos mert társszervezők vagyunk, hanem azért is, mert két éve az akkori Eagles Cup volt életem első versenye, így az Eagles Cup-ok számomra mindig egyfajta mérföldkövet jelentenek, ilyenkor érzem meg igazán hogy mennyi ideje versenyzem, és mennyi minden történt az első megmérettetésem óta.
Az idei verseny a 3. Eagles Cup-om volt és idén is nagyon jól éreztem magamat.
Délelőtt a forma kategóriámban sajnos a bronzért való küzdelem körében kiestem, de így is nagyon élveztem, jó sokat tudtam mérkőzni, jó sok emberrel.
Ám amit igazán vártam, az a délutáni küzdelem volt. Nem voltunk kevesen a kategóriában, viszont ami az idei versenyen az egyik legemlékezetesebb dolog volt számomra, az a döntőm volt. Egy ukrán lánnyal döntőztem, és a meccs előtt úgy mentem fel a pástra, hogy lehet, ez lesz életem egyik legnehezebb és legkeményebb mérkőzése az eddigi nemzetközi versenyeimet is beleértve. Nem is volt unalmas, ugyanis a lány piszkosul ügyes volt és elég szorosra is sikerült a meccs, így nagyon boldog voltam, mikor mindennek a végén a bíró az én kezemet lendítette a magasba.
Nagyon élveztem a saját és a többiek meccseit is, mindig borzasztó jó élmény beülni valaki mögé edzőnek, vagy akár csak szurkolni, üvölteni, megölelgetni, mikor lejön a pástról, és tapsolni mikor a dobogón átveszi a csillogó érmet. Én mindenkinek csak ajánlani tudom a versenyzést mert amellett hogy egy pozitív visszajelzés arról, hogy hol tartasz, a nap végére legalább annyira feltöltődsz energiával, mint amennyire lefáradsz (és ez mindig egy boldog lefáradás lesz).”

Szerintem az Eagles Cup az tipikusan az a verseny, amelyik feltétlen megéri a nevezést, hiszen körmérkőzéses rendszerben működik, így biztosan nem csak „egy meccs és vége” kategória, hanem egy baráti, esélyek szempontjából egyenlőbb megmérettetés. Ha nem indultam volna még versenyen, biztosan ezt választanám elsőnek. Szóval gyere te is jövőre!

-Kercza Réka-

 Fotók: The TKD Reporters


Szerkesztői (Csabi mester) kiegészítés / köszönetnyilvánítás és eredményeink:

Köszönet Rékának és Biankának a beszámolóért!

Szívből gratulálunk versenyzőinknek a helytállásukhoz!
Köszönjük a szervezésben részt vevő tagjainknak a kőkemény, egész napos megfeszített munkájukat!
Köszönjük a szurkoló szülőknek és csapattársaknak a támogatásukat!
Köszönjük Ónodi Zsolti mesternek, a fantasztikus Zen Power System nevezési rendszer atyjának a láthatatlan háttérmunkáját!
Köszönjük Vári Jani mesternek a rendkívül fárasztó egész napos koncentrációt igénylő bírói munkáját!

Érmes eredményeink:

SERDÜLŐ
- Vámosi Balázs
- Formagyakorlat EZÜST

IFJÚSÁGI
- László-Olasz Bianka
- Küzdelem ARANY
-Mikita Márk
- Formagyakorlat EZÜST

FELNŐTT
- Bankó Tímea
- Formagyakorlat EZÜST
- Küzdelem BRONZ
- Kercza Réka
- Formagyakorlat BRONZ
- Küzdelem EZÜST
- Szij Sarolta
- Formagyakorlat BRONZ

Köszönöm az egész csapatnak, hogy CSAPATKÉNT támogatták egymást!

Aaaaall Zen!

Csabi mester

Tags: ,