A Hatpróba szervezői csapata

Az első Hatpróba - beszámoló

Az első Zen Power TKD Kids Hatpróba - 2023. február 25-én a Zen Power Taekwon-do Klub tagjaival olyan eseményt rendeztünk Újbudán gyermekek számára, amilyen még nem volt korábban itthon és külföldön sem.

Részben verseny, részben tudáspróba, részben kóstoló volt ez a taekwon-do-t tanuló gyermekek részére.

A rendezvénnyel a következő célokat fogalmaztuk meg:

  • A legkisebbeket és a családtagjaikat is bevonni a taekwon-do-s közösség életébe.
  • Belekóstolni a versenyek hangulatába és közösségépítő oldalába.
  • Megismertetni a gyerekekkel és a szülőkkel a taekwon-do sokoldalúságát.
  • Élményt nyújtani a gyerekeknek, szülőknek, edzőknek, bíróknak és szervezőknek egyaránt.

Ez a visszajelzések alapján maximálisan sikerült - jelen pillanatban az elégedettségi index 97%-os (46 vélemény alapján), ami kiemelkedő egy taekwon-do verseny esetén.

Hatpróba sulis speciáltechnika

A szokásos taekwon-do versenyszámok mellett - illetve azokat néhol átalakítva, a kisebbekre szabva - 6 állomásos akadályverseny jelleggel a taekwon-do több területén gyűjtötték a pontokat és az élményeket a gyerekek.
Minden állomásnál lehetett részsikereket is elérni - azaz megnyerni az adott feladatot, majd a végén összesítve a pontokat, akár a csoporton belül az egész versenyt is.
Így azoknak is bőven volt sikerélménye, akik egyik vagy másik területen még nem annyira kiemelkedőek.

Ahogy az egyik tanítványunk az édesapjának válaszolt arra a kérdésre, hogy

"Milyen volt a verseny?"

"Apa! Nagyon jó volt! Mindenhol vesztettem, de nagyon jó volt!"

(Egyébként pedig nem is vesztett mindenhol, hiszen a csoportjában is másodikként végzett.)

Hatpróba ovis csipesz-csata

A gyermekek három korosztályban - OVISOK, KIS SULISOK és NAGY SULISOK (4-6 / 7-9 / 10-12 évesek), és azokon belül is négy fős csoportokban versenyeztek, így minden kis csoportban kiosztásra került egy arany, egy ezüst és két bronzérem.

A versenynek a csodálatosan szép Szent Gellért Csarnok adott otthont, Újbuda szívében, a Villányi úton - köszönjük a lehetőséget a Szent Margit Gimnáziumnak!

A hatpróba feladatai:

  1. KÜZDELEM, ami az ovisoknak csipesz-csatát, a kis sulisoknak nudli-csatát, a nagy sulisoknak ITF taekwon-do küzdelmet jelentett.

  2. FORMAGYAKORLAT, ami az ovisoknak alapgyakorlatok utánzását, a kis sulisoknak és a nagy sulisoknak pedig formagyakorlat versenyt jelentett.

  3. ERŐ(MÉRÉS), ami azt jelentette, hogy egy erőmérő eszközre kellett ütni/rúgni, és ezt a gyerekek testsúlyával súlyoztuk.

  4. ELMÉLET, ahol az előre kiadott kérdéssorokból kérdeztünk a gyerekektől a taekwon-do-val kapcsolatos elméleti tudásukat felmérve.

  5. GYORSASÁG(I RÚGÁS), ahol adott idő alatt a lehető legtöbb köríves rúgást kellett végrehajtaniuk.

  6. SPECIÁLTECHNIKA, ahol egy magassági akadály felett átugorva kellett az ovisoknak kézzel, a sulisoknak lábbal eltalálni egy függesztett célpontot.

 

Hatpróba sulis küzdelem

Nem titkolt célunk, hogy hagyományt teremtsünk ezzel a rendezvénnyel, és megismételjük - akár évente több alkalommal is.

A visszajelzések alapján azt látjuk, hogy nagy szükség van egy olyan rendezvényre, ahol a még rutinnal nem rendelkező tanítványok kipróbálhatják magukat, de kivesszük a rendszerből mindazokat a tényezőket, amelyek egyébként könnyen elveszik a kedvét egy gyermeknek a versenyzéstől.

A normál ITF taekwon-do versenyeken ugyanis egyenes kieséses rendszert alkalmazunk, így aki az első körben kiesik, annak egy mérkőzés után véget ér a verseny. Nem így a Hatpróbán, ahol a küzdelem és formagyakorlat versenyszámokban körmérkőzést alkalmaztunk, így legalább 2 vagy 3 mérkőzést vívott mindenki - függetlenül attól, hogy nyert vagy veszített előzőleg.

Plusz a Hatpróbán az egész verseny időkeretei jól meghatározottak, tehát egy-egy korcsoport versenye lezajlik maximum két órán belül. Így nincs szükség naphosszat várni arra, hogy sorra kerüljünk, majd lógó orral hazamenni, ha elsőre kikaptunk...

Minden négy fős kis csoportot külön állatfigurák jelöltek, és külön segítők kísérték végig őket az állomások között, hogy mindig tudják, éppen hol tartanak a versenyben, hova kell menniük a következő feladatnál.

Állatfigurák jelölték a csoportokat

Ráadásul a kis állatos csoportjuknak megfelelő nyakbaakasztós azonosító kártyákkal versenyeztek, mint a nagy versenyeken, így igazi versenyzőnek érezhették magukat.

A versenyzők ID kártyái az állatokkal

A Hatpróba ezért is volt nagyon más, mint a többi verseny, mivel itt a gyerekek végig aktívak voltak, még a kevésbé eredményesek is élményekkel telve mentek haza.

Nem beszélve arról, hogy ennyi mosolygós bírót, edzőt, szülőt, szervezőt én még taekwon-do versenyen nem láttam, pedig van már pár évtized tapasztalatom ezen a téren. :)

 

A Zen Power TKD ovisai

Pár érdekesség még a versenyről:

- A 6 állomásos akadálypálya rendszerét a Toyota szakmai tanulmányi rendszerében alkalmazott versenyekről vettük át. (Korábban a Toyota vezérképviseleténél dolgoztam - köszönet a sok tapasztalatért!)

- Az egyes csoportokat a lengyel játéktervező és taekwon-do mester, Adrzej Undro TAEKWONDIX rendszerének állatfiguráival jelöltük, így könnyű volt követni, hogy melyik csoport hol tart, ki hova tartozik. (Köszönet azért, hogy használhattuk a figurákat Undro mester engedélyével.)

- A három korcsoportban maximum háromszor 32 főt tudtunk versenyeztetni, tehát limitált a létszám.

- Az elméleti maximális 96 főből most 81 gyermek versenyzett, ami - figyelembe véve, hogy megfázós időszak a február, és hogy ez egy első verseny volt - szuper eredmény!

- A 81 gyermek versenyét 20 bíró és 31 szervező összehangolt munkája tette lehetővé.

- A verseny adminisztrációs rendszerét Ónodi Zsolt mester (AdatTérKép) teljes egészében a Google platformjain építette fel úgy, hogy a verseny helyszínén nem volt szükségünk számolásra, nyomtatásra - minden szükséges adat és eredmény automatikusan rendelkezésre állt, amikor és ahol kellett.

 

A Hatpróba szervezői csapata

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki részt vett az első Zen Power TKD Kids Hatpróba versenyen, és reméljük a következő alkalommal újabb tanítványok és szülők kóstolhatnak bele a taekwon-do versenyek csodálatos világába!

Hálásak vagyunk a szülőknek és edzőknek, hogy elhozták csemetéiket, tanítványaikat.

Hálásak vagyunk a bíróknak és szervezőknek, hogy munkájukkal megvalósították azt az eseményt, ami decemberben még csak ötlet szintjén létezett.

Végül, de nem utolsó sorban hálásak vagyunk a versenyzőknek, gyerekeknek, hogy bátran kiálltak, és végigcsinálták mind a hat feladatot - tanúsítva, hogy a taekwon-do igencsak sokoldalú harcművészet, és rengeteget ad, már egész kis gyermekkorban is.

A verseny oldalán megtalálhatóak az eredmények, és még több magyarázat a rendszerről - ha esetleg a következőn már Te is részt vennél...

A versenyről még több fotót Facebook vagy Instagram oldalainkon találsz. (A fotók készítői: Horváth Panka és Fodor Szabolcs)

-Csabi mester-

Tags: ,