Interjú Csabi mesterrel

Interjú Csabi mesterrel

A Zen Power Magazin 2021-1 számában megjelent Riport Rovat - Interjú Csabi mesterrel cikk alapján.

Riporter: Duka-Zólyomi Flóra

1. Mit találsz a munkádban a legvonzóbbnak/legkevésbé annak?

A legvonzóbb, hogy a mozgás által egészségesebbek, boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak lesznek a tanítványaim, sportolóim, valamint hogy jobban “talpon maradnak” a hétköznapokban, az életük más területein. 😊

A legkevésbé vonzó a reggeli korán kelés, mert alapvetően nem vagyok magamtól koránkelő, viszont heti háromszor reggel hatkor már edzést tartok… 😊

  

2. Mi a legnagyobb szakmai sikered?

Eddig a Zen Power Sportcentrum létrehozása, és hogy olyan csapat tölti meg, akikkel imádok dolgozni.

 

3. Mi az a 3 szó ami a Zen Powert jellemzi?

Közösség

Befogadás

Motiváció

Közösség - Befogadás - Motiváció - Kercza Réka munkája  

 Közösség - Befogadás - Motiváció

- Kercza Réka munkája -

 

4. Hogyan látod magadat 5-10 év múlva?

5 év múlva a mostani tanítványaim egy része már edzőként is dolgozik majd. Együtt képezzük, fejlesztjük magunkat, és tanítjuk a következő generációt.

10 év múlva pedig Magyarország egyik legnagyobb ITF Taekwon-do klubja leszünk, egy központi “anyahajóval / anyaklubbal” és sok kisebb nagyobb szatelit klubbal, ahol az általam/általunk kinevelt edzők hasonló szellemben, de a saját stílusukkal megfűszerezve tanítanak tovább.

 

5. Miért választottad ezt a munkát?

A munka választott engem. 😊
Mérnöki pályára készültem, és azon is indultam el, de már 18 éves korom óta tartok edzéseket.
A multis karrierem során végig minden áldott nap a munkaidő lejárta után rohantam edzésekre tanítani vagy gyakorolni.
Néhány évvel ezelőtt rájöttem, hogy ez az én igazi utam, és akkor lehetek igazán jó benne, ha leginkább csak ezzel foglalkozom.
Idén (2021-ben) pedig eldöntöttem, hogy most már CSAK ezzel foglalkozom.

Imádom, hogy pozitív hatással lehetek a sportolóim, tanítványaim életére, és hogy csak olyan emberekkel dolgozom együtt, akiknek én tudok adni valamit, mert hiszen ezért jönnek hozzám. Így pedig én is rengeteget kapok vissza, és ez visz tovább, lendületet ad nap mint nap.


6. Mi az a dolog, amit meg szeretnél tanítani/mutatni a tanítványaidnak a taekwon-do által?

Azt, hogy ha energiát tesznek valamibe, annak lesz eredménye.
Nem megy egyik napról a másikra, de fejlődnek, egyre jobbak lesznek, képesek lesznek meghaladni saját magukat újra, meg újra.

Azt, hogy mindig van erősebb, gyorsabb, ügyesebb, de ez nem arra ok, hogy feladjuk, hanem arra, hogy igyekezzünk felnőni a következő szinthez.

Azt, hogy mindig lehetsz jobb a tegnapi önmagadnál, és ez fontosabb, mint az, hogy másokhoz képest hol tartasz most.


7. Mi a Zen Power története?

😊 Ez részben az én történetem, de hogy ne legyen túl hosszú, címsorokban:

● 1985-ben kezdtem taekwon-do-zni.
● 1995-96-ban végeztem el a TF középfokú edzői tanfolyamát két barátommal együtt.
● 1999-ben hárman (Szalay Gábor és Oláh Imre mesterekkel) megalapítottuk a Sasok TKD Klubot
● 2016-ban úgy éreztem, hogy szeretnék a saját (edzői, emberi) stílusomban felépíteni egy klubot, ezért teljesen a nulláról elindítottam a Zen Power TKD Klubot a Gold Centerben egy squash pályát bérelve. Itt csatlakozott hozzám Ónodi Zsolti, aki nélkül a Zen Power nem lenne olyan, amilyen most.
● 2018-ban átköltöztünk a Budapesti Művelődési Központba, a Bikás park mellé, ahol heti kétszer letatamiztuk a nagytermet az ovisokkal, edzettünk ovi, suli, felnőtt csoporttal, majd felszedtük a tatamit a felnőttekkel.
● Közben sokat mondogattam a szülőknek, hogy milyen saját edzőtermet álmodtam. Sokan kinevettek, de volt, aki elkezdett nyitott szemmel járni.
● 2019-ben az egyik anyuka javaslatára megkerestük a lakatlan faház tulajdonosát a Keveháza utcában, majd egy nyár megfeszített társadalmi munkájával, rengeteg segítséggel a csapattagok, szülők részéről - élhető edzőtermet varázsoltunk belőle… 😊

Csabi mester a Zen Power Sportcentrum előtt


8. Érezted-e már úgy, hogy többé nem szeretnéd folytatni a taekwon-do-t, ha igen, miért és hogyan tértél vissza?

Igen, egyszer, kb. 12-13 éves koromban.
Nem voltam különösebben ügyes, és versenyeken mindig megvert valaki (általában Szalay Gábor mester barátom 😅 ).
Elkezdett vonzani a játszótéren akkor menő BMX-es csapat (nem ér nevetni).
Egyszer csak nem mentem edzésre, hanem inkább lejártam a térre bringázni…
Csakhogy a taekwon-do edzéseken megszokott családiasság, kedvesség a nagyobbak részéről ott már egyáltalán nem volt jellemző - igazából kifejezetten bunkó volt mindenki a kezdő BMX-esekkel, kisebbekkel, szóval nem éreztem túl jól magam…
Aztán egyik nap egy levél várt a postaládánkban, amiben az edzőm, Kili Anikó mester érdeklődött felőlem. (Nem volt még internet, és mobiltelefon ugyebár…)
Kérdezte, hogy hogy vagyok, minden rendben-e, látnak-e majd újra edzésen.
Másnap mentem edzésre, és azóta nem hagytam abba egyszer sem…


9. Mivel ösztönöznéd a tanítványaidat a szorgalmasabb munkára?

Szerintem “erővel” nem lehet ösztönözni.
Úgy gondolom, hogy
- motiváló lehet a példamutatás - ezért edzem én is a tanítványokkal együtt;
- motiválóak lehetnek a csapattársak sikerei - pláne, ha ismerjük egymást (kisebbek a nagyobbakat és fordítva);
- motiválóak lehetnek a visszajelzések, hogy ki mennyit fejlődött valamilyen területen;

Úgy gondolom, hogy mindenkiben ott van a szikra, ami belobbantja a lángot, ami miatt rákapcsol a tanítvány, csak mindenki másként működik, és mindenkit más hajt, motivál.

- Ezért kell jó példát mutatni minden szinten;
- Ezért fontos, hogy ismerjük egymást, és tudjunk örülni egymás sikereinek;
- Ezért fontos a rendszeres pozitív visszajelzés, megerősítés minden irányban;


10. Milyen hellyé szeretnéd, hogy váljon a Zen Power?

Amilyenné már most kezd válni:
- közösségi tér, ahova edzés előtt is jó lejönni, ahol edzés után is jó maradni;
- ahol a kezdők, kisebbek is biztonságban érzik magukat, mert csak jót kapnak a haladóktól, nagyobbaktól;
- ahol a csapat tagjai elfogadják, befogadják és támogatják egymást;


10+1. Milyen hobbijaid vannak még a taekwon-do-n kívül?

Imádok edzeni. 😊 Ez nem vicc, nagyon szeretek Veletek is edzeni, de nagyon szeretem, amikor valaki csak mondja a feladatokat, én pedig csak csinálom...akár taekwon-do, akár funkcionális edzésről legyen is szó.

De hogy mást is említsek, nagyon szeretek táncolni. 😊 Sajnos a vírushelyzet miatt ez kissé háttérbe szorult, de a kubai salsa a szívem csücske, 6 évig tanultam, és jártam bulikba is táncolni. Őszintén remélem, hogy tudok majd a jövőben ismét többet foglalkozni azzal is. 😊

 

-Duka-Zólyomi Flóra-

Borítókép: Velkei Alina Photography

 

Az interjú eredetileg a Zen Power Magazinban jelent meg 2021. decemberében.

A magazin első száma letölthető innen (3,1 MB PDF).

Tags: ,